2012. október 3., szerda

Mainau, a virágsziget, SzG3


Ez tényleg egy virág-sziget. A sziget a Bodeni tó nyugati részén található, nem messze Konstanz városától. Érdekes módon magyar vonatkozása is van, 1827-ben Eszterházy Miklós vette meg a szigetet és tett sokat azért, hogy a sziget ilyen legyen, mint most. Végül is Frigyes badeni nagyhercegé lett, leszármazottai most is a sziget kastélyában élnek. A kocsit a parkolóban kell hagyni (kifelé úgy lehet innen elmenni, hogy a pénztárnál egy zsetont kell venni, ezt kell sorompó melletti automatába dobni). Egy kapun és egy rövid hídon átmenve már a szigeten is vagyunk. A tájékoztatás tökéletes, több útvonalat is ajánlanak az időnk és az érdeklődési körünknek megfelelően. A virágokról nem írok most, mert azokat egyszerűen meg kell nézni, viszont néhány észrevétel (miért működik ott minden). A parkot rendben tartják: a virágágyásokat most is számtalan ember gondozta, locsolta, trágyázta, ültette, metszette, meg ki tudja mit csináltak még. A tisztaság példás. A gyerekek szórakozását is megoldották, (felár nélküli) kis kalandparkot csináltak, ahol akár fél napig is ellehetnek, mire kipróbáltak mindent. Tehát tenni is kell azért, hogy az emberek jöjjenek és költsék a pénzt. Egyébként a szigetre hajóval is lehet jönni, úgy Svájcból,mint Németországból. A sziget egy másik szenzációja a lepkeház: itt tényleg rengeteg, szebbnél szebb lepke található, nem kell hosszú percekig keresgélni, hogy hol vannak. Viszonylag jól is fényképezhetőek. Aki teheti nézze meg, maradandó élménye lesz (sajnos az ára relatíve magas: most 17 Euro/fő volt az ára + a parkolás).

A Beszámoló Fotóalbuma ITT  található!

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

 Mainau, a virágsziget
 Mainau, a virágsziget - a bejárat
 Mainau, a virágsziget - az információs tábla
 Mainau, a virágsziget - a kastély
 Mainau, a virágsziget
 Mainau, a virágsziget - a Pálmaház
 Mainau, a virágsziget - a Lepkeház
 Mainau, a virágsziget - a lepkeház
 Mainau, a virágsziget - a Lepkeház bejárata
 Mainau, a virágsziget - gyerek kalandpark
 Mainau, a virágsziget
Mainau, a virágsziget

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése