2012. október 4., csütörtök

München - Nymphenburg - Botanikuskert, SzG3


Jellemző ránk, hogy mikor összesen csak egy teljes napunk van Münchenben, a napot a Botanikus kertben kezdjük, de mint eddig is láthattátok, elsősorban a természeti szépségeket keressük, még ha ez mesterséges is (de növények, tehát természet). Szerencsére könnyen megközelíthető, aki a Nymphenburg kastélyt megnézi a hozzá tartozó kastélyparkkal, akkor szó szerint csak át kell ugorni ide, mivel szomszédosak. Az egyik nagy szám itt az üvegház komplexum. Meg kell mondani, ekkora és ilyen szépen felépített (telepített), karbantartott üvegházat még nem láttam. Az is szembetűnő, hogy ezért tenni is kell, legalább 20-an dolgoztak (elsősorban locsoltak, karbantartottak, takarítottak, tehát tették a dolgukat - persze ugyanezt láttuk kint a parkban is). Sajnos a világhírű orchideagyűjteményt nem láttuk, mivel éppen felújították, de a többi is igen szép volt. A szabadtéri részleggel is meg voltunk elégedve, ami érdekes volt, hogy a virágokat nem fajtánként ültették, hanem mintegy színkavalkádot keltve, vegyesen. Az egész délelőttöt itt töltöttük, annyira szép és nyugtató volt (szerencsére a belépőjegy ára sem volt mainau-i mértékű (6,50 Euro/2010)).

Vissza a főoldalra (katalógus)

 München - Nymphenburg - Botanikuskert, a főépület
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert - az üvegházak
München - Nymphenburg - Botanikuskert

Vissza a főoldalra (katalógus)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése