2012. november 5., hétfő

Schloß Neuschwanstein, SzG3


Az utóbbi idők egyik legkellemetlenebb emlékének ezt a helyet tartom. Mivel itt voltam, ezért felteszem ide, de a kastélyt nem láttuk. Ennek több oka is volt. Miután Németország ezen részén még nem voltam, bizonyos dolgokat valóban elmértem. Ide Münchenből érkeztünk és még erre a napra beterveztem a Mainau-i virágsziget meglátogatását is. Arra azonban nem számítottam, hogy ezen a tájon csak igen lassan lehet közlekedni, mivel nincsenek autópályák ezen a részen. Ezzel önmagában nem is lett volna nagy baj, viszont a főutak nagyon kacskaringósak, falu falu hátán, tehát igen alacsony átlagsebességgel lehetett közlekedni (ehhez hozzájött az is, hogy Münchenben még meg kellett várni az egyébként igen kitűnő reggelit és csak ez után tudtunk elindulni, tehát csak reggel 8 után. Ez a viszonylag kései indulás a reggelis szállodákból már máskor is okozott problémát, mert nekünk egyébként egy korai felkelés nem szokott problémát okozni). A kis átlagsebesség miatt eleve későn értünk ide, a képekből pedig látszik, hogy az idő is elég rossz volt (sűrű szemerkélés). Letettük a kocsit a parkolóban (5 Euro), majd megnéztük a pénztárt: feketéllett a tömegtől! Ráadásul a parkolóból még elég messze van a kastély (saccolásom szerint 3/4 óra gyalog felfelé, kb 200-250 m szintkülönbség, vagy busszal ill. lovaskocsival, újabb kiadás). A legnagyobb probléma persze a jegyvásárlás volt, mivel még azt sem tudtuk megkérdezni a pénztárnál, hogy mire lehet számítani, mikorra lehet egyáltalán jegyet venni? Némi csendes dühöngés és csalódottság után beültünk a kocsiba és elmentünk Mainauba és ott megnéztük a virágszigetet (aki figyelte eddigi beszámolóinkat, azt tudja, hogy nagyon szeretjük a természetet, vagy az ehhez közeli botanikus kerteket, arborétumokat. Münchenben is elsőnek a botanikus kertet néztük meg, nem tudom, hogy hányan tették volna ugyanezt). Ott viszont jó időnk volt és nagyon élveztük a sétát a szigeten.
Visszatérve ide: az egyértelmű, hogy ez a kastély eléggé kiesik a fő közlekedési utakból, így erre a napra nem lett volna szabad más programot betervezni (a szigetet is éppen hogy meg tudtuk nézni délután), két nagyszabású program itt nem fér bele az időbe. Lehet, hogy meg kellett volna nézni, lehet-e interneten jegyet venni és akkor nem kell sorba állni? Az idő sem volt valami jó, a képeken mindig ragyogó napsütésben lehet látni a kastélyt, pedig ennél látványosabb és többet fényképezett, ábrázolt kastély talán nincs is. Csak elég a puzzlék királyaként emlegetett változatokra gondolni (nekem is ez volt az első komolyabb puzzlém), vagy Disneylandban található Csipkerózsika kastély, amit Walt Disney ez alapján tervezett meg. Az a legbosszantóbb ebben, hogy tényleg nem tudom, valaha errefelé tudok-e még jönni (ahhoz viszont nagyon messze van, hogy csak úgy kiugorjon ide az ember). Na, erről ennyit, itt voltam, de nem láttam!


Vissza a főoldalra (katalógus)

 Schloß Neuschwanstein
Schloß Neuschwanstein

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése