2017. március 12., vasárnap

Mahlberg, SzG3


Mostanában találok néhány olyan helyet, amit még nem tettem fel, ezek közül az egyik ez. Szintén munka miatt kerültem ide, az emberek egy része itt lakott. Maga a hely nem túl érdekes, de szépen karbantartott, polgárias paraszt település. Itt találhatóak azok a tipikus parasztházak, amelyeket olyan parasztok használtak, akik már beköltöztek egy településre, de még paraszti munkát végeztek. Ők voltak az ackerbürgerek. Az ilyen ackerbürger házakat arról lehet megismerni, hogy nem rendes ajtajuk van, hanem egy nagy kapu, ahol a szekerek is befértek. Ilyen kapu van egyébként a Polgármesteri Hivatalon is. Ezekkel a szekerekkel szabadon közlekedhettek a településen. A község közepén egy szép nagy kastély található, amely jelenleg magán tulajdonban van (nem látogatható, de a leírások szerint egy hotel működik benne). Korábban a badeni őrgrófoké volt, jelenleg a Turckheim-Böhl bárói családé. A környéken jelentős volt a dohánytermesztés, volt dohánygyár is itt, ez most nem működik, viszont található benne egy kiállítás a dohánytermesztésről és felhasználásról. A községben szép templomok is találhatóak, ezek közül az egyik, a melyik a kastély feljárata mellett van, nyolcszögletű. A településen szép dísz kutak is találhatóak.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 az evangélikus templom
 az evangélikus templom
 a Türckheim-Böhl kastély
 a Türckheim-Böhl kastély
 a Türckheim-Böhl kastély
 a Türckheim-Böhl kastély
 a Türckheim-Böhl kastély
 a Türckheim-Böhl kastély
 a Türckheim-Böhl kastély
 az evangélikus templom harangtoronya
 a Városháza


 a Türckheim-Böhl kastély




 a Türckheim-Böhl kastély
a Türckheim-Böhl kastély

Vissza a főoldalra (katalógus)